A WAM UN IT Kft. Általános Szerződési Feltételei
1. Érvényesség
1.1. A jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban: ÁSZF) rendelkezéseit minden olyan
ajánlatra, illetőleg értékesítési ügyletre, szerződésre alkalmazni kell, amelyek során a WAM UN IT
Color Gyártó, Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 7300 Komló,
Somostető 0347. hrsz.; adószám: 13471150-2-02), mint Eladó vagy Szállító (továbbiakban Eladó)
a Vevő vagy Megrendelő (a továbbiakban Vevő) (együttesen: Felek) részére áru-, és vagy
szolgáltatás értékesítést végez. Jelen szerződési feltételek valamennyi, a Vevővel kötött, a WAM
UN IT Kft. általi áruk értékesítésére és szállítására vonatkozó szerződésre vonatkoznak, és
felülírnak minden más, a Vevő által meghatározott vagy hivatkozott (korábbi) feltételt.
Amennyiben a jelen ÁSZF által nem szabályozott kérdésekben, illetve a jelen ÁSZF
rendelkezéseitől eltérő más feltételekkel kívánnak a Felek szerződést kötni, úgy együttműködésüket
külön írásbeli megállapodásban rögzítik, vagy a jelen ÁSZF rendelkezéseit Szállítási
Keretszerződésben módosítják. Amennyiben a jelen ÁSZF egyes rendelkezéseitől eltérő
feltételekről állapodnak meg a Felek, úgy az nem érinti a jelen ÁSZF fennmaradó rendelkezéseinek
érvényességét.
1.2. Eladó jelen ÁSZF dokumentumot a Szállítási Keretszerződés aláírása, és/vagy a Felek
együttműködésének megkezdése előtt megküldte a Vevő részére e-mailben, így a jelen ÁSZF
tartalmát a Vevő a szerződéskötés előtt, teljes körűen megismerte. A Felek a jelen ÁSZF-ben
szereplő valamennyi feltételt egyedileg megtárgyalták, a Vevő a jelen ÁSZF feltételeket elfogadta.
Az ÁSZF Vevő általi elfogadását nem érinti, ha az ÁSZF-en a Vevő aláírása külön nem szerepel.
Vevő az általa leadott egyedi megrendeléssel elismeri, hogy a ÁSZF-ben szereplő valamennyi
feltételt megismerte, illetőleg, hogy az ÁSZF rendelkezéseit a szerződéskötés előtt egyedileg
megtárgyalta az Eladóval.
1.3. Jelen Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF), mint melléklet elválaszthatatlan részét képezi
minden olyan értékesítési szerződésnek vagy megrendelésnek, amelyeket az Eladó bármely
Vevővel köt áru-, vagy szolgáltatás értékesítésére, bevonatok és más anyagok eladására. Jelen
ÁSZF, ill. a mindenkori hatályos ÁSZF az Eladó honlapján is megtekinthető.
1.4. Jelen ÁSZF, ill. a mindenkori hatályos ÁSZF rendelkezései érvényesek az Eladó minden
ajánlata, visszaigazolása esetében is, és azzal együtt értelmezendőek. Az ÁSZF rendelkezéseitől
csak abban az esetben lehet eltérni, ha a Vevővel megkötött érvényes írásbeli szerződés kifejezetten
ekként rendelkezik.
1.5. Az eladói ÁSZF rendelkezések elfogadásának minősül, ha a Vevő rendelést ad le, vagy az
Eladó ajánlatát elfogadja. Ezen Általános Értékesítési Feltételek bármely részének bármely okból
előálló érvénytelensége nem érinti a fennmaradó rész érvényességét.
1.6. A Vevő bármilyen ráutaló magatartását (termék megrendelése, megvásárlása, átvétele, vételár
kifizetése) a Felek úgy tekintik, hogy a jelen ÁSZF tartalmát a Vevő megismerte, azt elfogadta, az
ÁSZF külön aláírása nélkül is.
2. Együttműködés tárgya, Felek kötelezettségei
2.1. A megrendelés tárgya lehet az Eladó bármely olyan forgalmazott terméke vagy szolgáltatása,
amelynek írásos megrendelése során a Vevő – vagy visszaigazolásában az Eladó - egyértelműen és
azonosíthatóan megadta az anyag vagy szolgáltatás nevét, mennyiségét és/vagy kiszerelési egységét,
mértékegységét, és a teljesítés helyét. Amennyiben a megrendelésre szóban vagy telefonon kerül
sor, úgy az csak abban az esetben érvényes, ha azt az Eladó e-mail formájában elektronikusan,
WAM UN IT Color K..
info@wam-unitcolor.com |7300 Komló, Somostető 0347 hrsz.
adószám: HU13471150-2-02
írásban visszaigazolta és ebben az esetben is kizárólag az Eladó írásban visszaigazolt feltételei
szerint. Így a szóban leadott megrendelés során adódó félreértések, problémák következményei a
vevőt terhelik. A Felek szerződése minden esetben – tehát az írásban leadott és a telefonon vagy
szóban leadott megrendelések esetén is – az Eladó írásos visszaigazolásában szereplő adatokkal és
feltételekkel jön létre, hatályon kívül helyezve minden korábbi egyeztetést, megbeszélést, levelezést
etc. A Felek közti szerződés az Eladó írásos (e-mail) visszaigazolása alapján, a jelen általános
szerződési feltétek szerint jön létre. Fentiekre tekintettel Vevő haladéktalanul köteles a részére
küldött visszaigazolást átnézni, ellenőrizni, és esetleges változtatási igényét a visszaigazolás részére
történő megküldését követő 1 munkanapon belül írásban (e-mail) jelezni. Amennyiben a Vevő a
megrendelésről részére küldött visszaigazolásban szereplő adatoktól eltérő tartalommal kíván
szerződést kötni, ezt a visszaigazolás részére történő megküldését követő 3 napon belül jelezheti
az Eladó részére, ellenkező esetben a szerződés a visszaigazolásban szereplő jön létre.
2.2. Felek megállapodnak, hogy az Eladó a Vevő részére bevonatot, festéket, más vegyi árut
(továbbiakban terméket) értékesít, illetőleg – adott esetben – szállít ki
(továbbiakban szolgáltatás) saját raktárkészlete, valamint általa közvetített áruk és szolgáltatások
alapján, a részére megküldött megrendelések Eladó általi visszaigazolása szerint.
2.3. Eladó kötelezettséget vállal a termékértékesítés ill. szolgáltatás jelen ÁSZF szerinti teljesítésére.
Vevő kötelezettséget vállal a vételár megfizetésére és Eladó kérése esetén a fizetési
kötelezettségének igazolására / biztosítására és Eladó részére hiteles pénzügyi adatok
szolgáltatására. Vevő a megrendelés elküldésével kijelenti, hogy ellene nem kezdeményeztek
végrehajtási-, felszámolási-, végelszámolási eljárást, Vevőnek adótartozása nincs, a szolgáltatott
adatok a valóságnak mindenben megfelelnek. Vevő haladéktalanul köteles tájékoztatni az Eladót,
ha ilyen eljárások indultak ellene, amely tájékoztatás elmaradása szerződésszegésnek minősül a
Felek viszonyában.
2.4. Eladó nem vállal szavatosságot a Vevő által tévesen megadott, vagy nem rendeltetésszerű célú
felhasználás, valamint az előírt eljárásnak nem megfelelő módon történő alkalmazás (például nem
megfelelő szerszám, hígító, vagy oldószer felhasználása, az alapfelület nem megfelelő minősége,
előírt alapozás elhagyása, meg nem engedett anyaggal való összekeverés, minimálisan szükséges
anyagmennyiség alatti felvitel, felhordás környezeti körülményeinek alkalmatlansága, termék nem
megfelelő tárolása stb.) miatt előállt hibák esetén.
2.5. Eladó fenntartja a jogot a nyomtatott anyagokban, pl. brosúrákban, reklámanyagokban és
árlistákban, illetve web oldalain és egyéb webes felületeken szereplő, termékeire vonatkozó
ábráknak és rajzoknak, valamint az azokban szereplő adatoknak, pl. az anyagra, méretekre, alakra,
műszaki tulajdonságokra vonatkozó adatoknak a megváltoztatására és nem szándékos elírására.
3. Alkalmazástechnikával és terméktulajdonsággal kapcsolatos információk, színezett
anyagok
3.1. Eladó által a Vevő vagy kivitelező támogatására szóban vagy írásban adott műszaki alkalmazási
utasítások, feldolgozási utasítások, tanácsok és ajánlások az adott időpontban meglévő szakmai
ismereteken alapulnak. Az ezen utasításokban foglaltak nem alapoznak meg semmilyen
igényérvényesítést az Eladóval szemben, kivéve, ha a felek kifejezetten másként nem állapodtak
meg. Eladó által nyújtott információk és ajánlások semmilyen módon nem mentesítik a Vevőt és a
kivitelezőt azon kötelezettség alól, hogy meggyőződjön a termékeknek az adott rendeltetésszerű
használatra való alkalmasságáról és felhasználhatóságáról.
WAM UN IT Color K..
info@wam-unitcolor.com |7300 Komló, Somostető 0347 hrsz.
adószám: HU13471150-2-02
3.2. A termékjellemzőkre vonatkozó információk nem jelentenek minőségi vagy tartóssági
garanciát, kivéve, ha azt kifejezetten ilyenként jelölik meg, vagy az egyedi szerződésekben ilyenként
állapodtak meg.
3.3. Minták vagy színminták alapján rendelt színezett anyagok rendelésekor, valamint azonos vagy
eltérő színű, illetve több részszállítmányban történő ismételt megrendeléseknél és/vagy
szállításoknál figyelembe kell venni, hogy az alapanyag szerkezete és nedvszívó képessége, az
összehasonlított anyagok kora, a környezeti hatások, a viszkozitás, a száradási és szilárdulási idő,
illetve a fényviszonyok megváltoztatják és/vagy befolyásolják a végleges színárnyalatot, és hogy a
színárnyalatokban, a szerkezetben, a viszkozitásban, a száradási és szilárdulási időben kis eltérések
lehetségesek. Ez az iparágban szokásos, a Vevő számára ismert, és nem minősül hibának.
Ugyanazon szín ismételt megrendelése vagy ugyanazon szín részletekben történő lehívása esetén
fel kell tüntetni az utolsó színmegrendelés rendelési számát. A színárnyalat összehasonlítást azonos
körülmények között kell elvégezni. A felhasználás előtt a Vevőnek a színhelyességet a helyszínen
ellenőriznie kell, szükség esetén mintafelület létrehozásával.
3.4. Ha a színminták és a termékek mintái nyomdai úton készülnek, a minták szín-, és szerkezetbeli
eltérései a nyomdai eljárás miatt következhetnek be, melyek nem minősülnek hibának.
A tényleges alapanyagból készülő kisméretű minták esetében a minta csak szemléltető anyagként
szolgál a szín tekintetében. A terméktulajdonság tekintetében (pl. szerkezet, textúra), a minta és a
végleges felület eltérhet egymástól. Eladó a minta egyéb tulajdonságaira nem vállal garanciát,
mindig a műszaki adatlapokon szereplő, az adott termékekre vonatkozó információk a mérvadóak.
3.5. A termékre vonatkozó jogszabályban előírt dokumentumok letölthetők az Eladó honlapjáról,
illetőleg azt ilyen irányú kérés esetén az Eladó a Vevő rendelkezésére bocsátja.
4. Szállítási határidő, rendelés lemondása, mennyiségek, többlet-, vagy részszállítások
4.1 A Vevő és az Eladó közti szerződés a vevői megrendelésre küldött eladói visszaigazolásban
foglalt feltételek szerint jön létre.
4.2. Amennyiben az Eladó nem tudja tartani a visszaigazolt szállítási határidőt (pl. az áru vagy
szolgáltatás nem áll rendelkezésre), erről tájékoztatja a Vevőt, és amint lehetséges értesíti a Vevőt
a várható új szállítási határidőről. Ha az új szállítási időpont sem teljesíthető, az Eladó jogosult a
szerződéstől részben vagy egészben elállni. Ezen esetben Eladó a Vevő által már esetlegesen
kifizetett ellenértéket visszatéríti azon termékek vonatkozásában, melyeket értékesíteni/szállítani
nem áll módjában. A megrendelt áruk ellenértékének visszatérítése esetén a Vevő további
igényérvényesítésre nem jogosult, a tárgyi helyzetet a Felek nem szerződésszegésnek, hanem a
szerződés megszűnésének tekintik, mely esetben a felek az egymással való elszámoláson túl a
további igényérvényesítésről lemondanak.
4.3. Eladó az árut a csomagolási vagy kiszerelési egységek alapján értékesíti.
4.4. Egyedi termékek és színezett anyagok rendelése esetén előfordulhat, hogy gyártási okokból
nem lehet a rendelt mennyiséget legyártani. Ezen esetekben Eladó a gyártás megkezdése előtt
egyeztet a Vevővel.
4.5. Vevő kérésére egyedileg legyártott termékek, vagy nem az Eladó által gyártott, de már
megrendelt egyéb, raktáron nem tartott egyedi termékek megrendelésének lemondása esetén Eladó
jogosult a teljes megrendelési érték 100%-át érvényesíteni a Vevővel szemben és leszámlázni annak
az összegét a Vevő felé tekintettel arra, hogy ezen termékeket az Eladó értékesíteni a továbbiakban
nem tudja. Vevő az ilyen egyedi megrendelések leadásával kifejezetten elfogadja azt, hogy
megrendeléskor a vételár 50%-át köteles megfizetni az Eladó részére, és ha az adásvételtől a
WAM UN IT Color K..
info@wam-unitcolor.com |7300 Komló, Somostető 0347 hrsz.
adószám: HU13471150-2-02
megrendelés leadását követő 15 napon belül áll el vagy azt lemondja, köteles az Eladó részére a
teljes ellenértéket megfizetni függetlenül attól, hogy a termékeket átveszi-e. Vevő fentiekkel
egyezően tudomásul veszi, hogy az egyedileg legyártott termékekre, vagy nem az egyedileg gyártott
de egyébként raktáron nem lévő, és külön a Vevő részére az Eladó által megrendelt egyedi
rendelések ellenértéke nem visszatérítendő. Az ilyen megrendeléstől számított 15 napon túli
lemondás vagy elállás, módosítás esetén is köteles a Vevő a teljes vételár megfizetésére.
4.6. Eladó jogosult részszállításra és részteljesítésre, amennyiben ez a Vevő számára ésszerű, és
elfogadható.
5. Teljesítés helye, szállítás, szállítás hideg időben, ADR, EKAER, vis-major
5.1. A megrendelt termékek átvételére a) kiszállítás megrendelése nélkül az Eladó székhelyén
nyitvatartási időben (helyben szállítás vagy helyben történő átvétel) vagy b) címre
szállítással van lehetőség. Helyben történő átvétel az Eladó Komló, 7300 Komló, Somostető
0347. hrsz. alatti székhelyén, vagy esetlegesen további telephelyein van lehetőség az Eladó
tájékoztatása szerint.
5.2. A teljesítés ideje helyben történő átvétel esetén az áru szállítására vonatkozó raktár kiadási
bizonylat, vagy Eladó által, címre történő szállítás esetén a szállítólevél kiállításának dátuma.
5.3. Amennyiben a megrendelt terméket a Vevő szállítja el (helyben történő átvétel), úgy a
fuvarozásról, a fuvareszköz biztosításáról a Vevő saját költségére köteles gondoskodni. Vevő,
amennyiben az általa szállítani kívánt áru ADR hatálya alá eső termék(ek)et tartalmaz, úgy köteles
a mindenkor hatályos ADR (veszélyes áruk közúti szállításáról szóló jogszabály) szerinti szállítási,
rakodási és rakományrögzítési feltételeket, valamint az oktatásra/képzésre vonatkozó kötelmeket
betartani. Vevő tudomásul veszi, hogy az ADR szabályainak való nem megfelelés esetén az Eladó
az áru kiadását megtagadhatja. Vevő tudomásul veszi, hogy Eladó telephelyein jogosult a be-, és
kilépő jármű átvizsgálására, az ADR szabályok betartásának ellenőrzésére, mely kiterjed a
felszerelésének, úgy mint rakományrögzítő eszközök, tűzoltó készülék, oktatási igazolás, ADR
jogosítvány meglétének/érvényességének ellenőrzésére, a belépési jogosultság ellenőrzésére, a
gépjárművezető belátási képességének, állapotának ellenőrzésére ittasság vagy bódultság
tekintetében és probléma esetén a szükséges intézkedések megtételére. Eladó telephelyeire belépő
személyeknek be kell tartaniuk a telephelyre vonatkozó közlekedési, munka és balesetvédelmi,
tűzvédelmi, dohányzási és egyéb előírásokat, melyek megsértése esetén az esetleges
következményekért az érintett személy teljes körűen felel, illetve további belépése megtagadásra
kerül.
Amennyiben a Vevő a megrendelt terméket 3,5 tonna megengedett össztömeg feletti gépjárművel
szállítja el, úgy köteles előzetesen időpontot egyeztetni az Eladó vevőszolgálatával.
5.4. A Vevő tudomásul veszi, hogy az áru átvételét követően őt terhelik a veszélyes anyagokkal és
veszélyes készítményekkel kapcsolatos eljárás szabályairól szóló mindenkori jogszabályi előírások,
ide értve a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény előírásait is.
5.5. Amennyiben a Vevő a termékeket szállítással rendeli meg, úgy a 209/2013 (VI.18.) Korm.
rendeletben meghatározott kötelezettségek alapján az adott fuvarban kiszállított áru értékének a
mindenkor érvényes árlistában meghatározott %-a, de minimum a mindenkor érvényes árlistában
meghatározott összeg kerül az Eladó részéről útdíj címén számlázásra. Az ár 1 (egy) alkalommal,
egy irányban történő fuvarozás díját foglalja magában. A Vevőnek fuvarigényét írásban kell
bejelentenie az Eladó felé a rendeltetési hely (cím) és az áru átvevőjének nevével és
telefonszámával. Vevő a szállítás teljesítésével kapcsolatos közléseiért, illetve az azokban
bekövetkező változások megfelelő időben történő bejelentéséért felelőséggel tartozik és a
WAM UN IT Color K..
info@wam-unitcolor.com |7300 Komló, Somostető 0347 hrsz.
adószám: HU13471150-2-02
pontatlan, vagy késedelmes közlésből eredő költségeket és egyéb károkat köteles megtéríteni az
Eladó részére.
5.6. ISO tartállyal történő szállításra vonatkozó igények esetén Eladó fenntarja a jogot, hogy az
igénynek a kapacitás függvényében tegyen eleget. Az ISO tartályban történő szállítás felára a
mindenkor érvényes árlista alapján kerül felszámításra.
5.7. Vevő tudomásul veszi, hogy az Eladó csak az Európai Unió területén vállal kiszállítást.
Abban az esetben, ha a megadott szállítási cím behajtási engedély köteles vagy védett övezet, úgy
az Eladó a szükséges engedélyeket kérésre, külön díjazás ellenében beszerzi, amelynek költségét
tovább számlázza a Vevő felé, aki köteles azt a számlában feltüntetett határidőben kiegyenlíteni.
Az engedély beszerzése 2-5 munkanapot is igénybe vehet.
5.8. Szállítással rendelt, fagyra érzékeny termékekkel kapcsolatban, aktuálisan vagy várhatóan
kritikus hőmérséklet esetén a termék minőségének megőrzése érdekében Eladó a szállítás
felfüggesztésére javaslatot tesz. Vevő saját felelőségére másként is dönthet. Helyben történő
átvétellel rendelt terméket Vevő saját felelősségére és kockázatára elszállíthat.
5.9. Címre szállítás esetén a Vevő köteles gondoskodni arról, hogy a rendeltetési helyen a
kirakodáshoz megfelelő feltételek, technikai felszerelés és személyzet rendelkezésre álljon, a szállító
jármű kirakodása várakozási idő és más akadály nélkül megtörténjen, a kirakodás helyéül szolgáló
helyszín fogadó képes legyen, illetve, hogy egy erre felhatalmazott személy készen álljon a
kirakodáshoz szükséges intézkedések megtételére, a teljesítés igazolására.
Behajtási engedélyköteles (súlykorlátozott övezet, védett övezet) cím, megállást vagy várakozást
tiltó utca, tehergépjárművel biztonságosan meg nem közelíthető utca (szűk vagy meredek utca,
keskeny kocsibeálló) tényéről a Vevő a megrendeléssel egyidőben köteles az Eladót tájékoztatni.
Ennek elmulasztása esetén az Eladó a helyszínre történő szállítást megtagadhatja. Eladó a szállítási
késedelemből származó károkért felelősséget nem vállal, a meghiúsult szállításból eredő
költségeket a Vevő felé jogosult érvényesíteni.
A szállítás az építési terület (telek) határig történik és csak olyan szilárd útburkolaton (aszfaltozott,
betonozott, térkövezett) illetve sík talajon lehetséges amely a járműszerelvény közlekedésére és az
áru biztonságos lerakodására, illetve letárolására is alkalmas. Furgon vagy egyéb 3.5 tonna
össztömeget nem meghaladó jármű esetén a kirakodás kézzel a jármű mögé/mellé történik. Az áru
további mozgatásáról a Vevő saját maga köteles gondoskodni saját költségén.
5.10. Az Elektronikus Közúti Áruforgalmi Ellenőrző Rendszer (EKAER) szabályai alapján Vevőt,
Vevő átvevőjét vagy fuvarozóját terhelő kötelezettségek nem teljesítéséből adódó, az Eladóra kirótt
bármilyen bírságot vagy büntetést Vevő köteles az Eladónak egyösszegben megtéríteni. EKAER
köteles és szállítással rendelt megrendelés esetén a szállítási cím EKAER rendszerben történő
rögzítése után utólag nem módosítható. Az esetleg, a Vevő részéről indokolttá váló módosítás
miatti többletköltség és/vagy esetleges bírság a Vevőt terheli.
5.11. Mentesül az Eladó a késedelmes teljesítés miatti felelősség alól vis-major esetén. Vis-major
minden olyan esemény vagy körülmény, amely megakadályozza a Feleket valamely szerződéses
kötelezettségének teljesítésében, ha és amennyiben az akadály által érintett fél (a továbbiakban:
érintett fél) bizonyítja, hogy a) az akadály az ésszerű befolyásán kívül esik, és b) az akadály hatásait
az érintett fél ésszerűen nem tudta volna elkerülni vagy leküzdeni. Az a) pont szerinti akadályok
közé tartoznak a háborúk, polgárháborúk, felkelések, terrorcselekmények, kalózkodás, valuta- és
kereskedelmi korlátozások, embargók, szankciók, hatósági intézkedések és rendeletek,
kisajátítások, ellátási láncban fellépő szűk keresztmetszetek és anyaghiány, különösen energia- vagy
WAM UN IT Color K..
info@wam-unitcolor.com |7300 Komló, Somostető 0347 hrsz.
adószám: HU13471150-2-02
nyersanyaghiány, járványok, világjárványok, természeti katasztrófák, tűzvész, kivéve, ha a nem
érintett fél bizonyítja az ellenkezőjét.
5.12. Amennyiben az előbbi pont teljesül, az érintett fél mentesül a szerződéses kötelezettség és a
szerződésszegéséből eredő felelőssége alól attól az időponttól kezdve, amikortól az akadály a
teljesítésképtelenséget okozza, és olyan mértékben, amilyen mértékben az akadály a teljesítést
akadályozza, feltéve, hogy erről a másik felet haladéktalanul értesíti. Ha az értesítésre nem
haladéktalanul kerül sor, a mentesség csak attól az időponttól hatályos, amikor az értesítés a másik
félhez megérkezik. A másik fél az értesítés időpontjától kezdve felfüggesztheti kötelezettségeinek
teljesítését, amennyiben ez lehetséges.
5.13. Ha az akadály vagy esemény hatása ideiglenes, az előbbi pontok csak addig alkalmazandók,
amíg az akadály ténylegesen megakadályozza az érintett fél szerződéses kötelezettségének
teljesítését. Az érintett fél köteles értesíteni a másik felet, amint a szóban forgó akadály megszűnik.
5.14. Az érintett fél köteles a vis-majort a lehető legnagyobb mértékben orvosolni, és a lehető
legnagyobb mértékben korlátozni annak hatásait.
5.15. A fentiek ellenére Eladó jogosult a szerződéstől részben vagy egészben elállni, ha a vis-major
a megállapodás szerinti szállítási határidőtől számított 4 hétnél tovább tart.
5.16. Vevő a fenti vis-major (azaz nem Eladó részére felróható és nem Eladó felelősségi körébe
tartozó) helyzetet Eladó érdekkörén kívüli akadályoztatásának tekinti és elfogadja, hogy Eladó a
szállítási határidőket az akadályoztatás napjainak számával módosíthatja.
Ha és amennyiben a fenti vis-maior helyzet miatt Eladó ajánlatában és/vagy visszaigazolásában
szereplő anyagok beszerzési ára 5%-ot meghaladó mértékben emelkedik, úgy Eladó jogosult a
termék vételárát ugyanilyen mértékben egyoldalúan megemelni, vagy ha ezt az áremelést a Vevő
nem fogadja el, úgy az ajánlatát és/vagy visszaigazolását jogkövetkezmény nélkül visszavonni.
5.17. Eladó vállalja, hogy amennyiben a teljesítési határidő előtt már ismertté válik, hogy
kötelezettségét nem tudja teljesíteni, úgy erről azonnal értesíti a Vevőt. Ebben az esetben a Vevő
is köteles az áru késedelme miatt előálló kára enyhítésére minden szükséges intézkedést megtenni.
6. Csomagolás, raklap
6.1. Eladó termékeit olyan módon csomagolja, amely az árut a szükséges mértékben megvédi az
előírás szerinti tárolás, szállítás és kíméletes kézi vagy targoncás rakodás közben előforduló
károsodásoktól. Vevő tudomásul veszi és elfogadja, hogy Eladó a gyárilag lezárt csomagolási
egységet nem bont meg.
7. Átadás-átvétel, felelősség átszállás
7.1. A Vevő vagy megbízottja az átvételt a szállítólevél aláírásával, neve olvasható feltüntetésével,
a személyi igazolvány számának megadásával, amennyiben pecsét rendelkezésre áll lepecsételésével
hitelesíti. Vevő tudomásul veszi, hogy az átvevő adatainak ellenőrzésére Eladó vagy megbízottja
(pl. az árut szállító gépkocsivezető) jogosult és köteles.
Amennyiben a Vevő által átvételre megadott személy a visszaigazolt szállítási időpontban nem
tartózkodik az átvétel helyén, úgy Eladó az árut nem adja át, telephelyére visszaszállítja, mely
esetben a teljes kezelési költség a Vevőt terheli. A Vevő vagy megbízottja (pl. a Vevő által megbízott
fuvarozó) köteles helyben történő átvétel esetén a teljesítés helyén, az Eladó által történő kiszállítás
esetén pedig a szállítási címen az árut ellenőrizni cikkszám, terméknév, színezett termék esetén
színszám, mennyiség, mértékegység, darabszám, csomagolási egység alapján. A termékek a
csomagoláson lévő árujelző (címke) szerint azonosíthatók.
WAM UN IT Color K..
info@wam-unitcolor.com |7300 Komló, Somostető 0347 hrsz.
adószám: HU13471150-2-02
7.2. Vevő köteles a fentiek alapján az áru tulajdonságairól az átvételkor a tőle és a mindenkori
gyakorlatnak megfelelő elvárható módon meggyőződni. A minőségellenőrzés körében a szemmel
látható csomagolási sérüléseket és a szállítólevélhez képest az eltéréseket az átvétel során írásban
azonnal jelezni kell, ennek elmulasztása esetén az Eladó csomagolási, szállítási hibákért az átvétel
után reklamációt nem fogad el. Vevő köteles az átvett árut szakszerűen szállítani, tárolni és
rendeltetésének megfelelően, a technológiai utasítások figyelembe vétele mellett felhasználni,
beépíteni.
7.3. Az áru szállítólevél vagy átvételi elismervény tartalmának való megfelelősségéért és az
átadáskori sérülés mentességéért való felelősség az áru átvételét igazoló okmány (szállítólevél,
átvételi elismervény) aláírásával száll át a Vevőre. Az átadást követően Eladó ezzel kapcsolatos
reklamációt csak abban az esetben fogad el, amennyiben ez a szállítólevélre, átvételi elismervényre
előzetesen feljegyzésre került.
7.4. Az áru tulajdonjoga az ellenértékének kifizetésével száll át a Vevőre, a vételár teljes
kiegyenlítéséig az Eladó a tulajdonjogát fenntartja. Vevő tudomásul veszi, hogy a 7.3. pontbeli
felelősség átszállásával a Vevő még nem válik az árunak a tulajdonosává.
7.5. Amennyiben a Vevő a megrendelt terméket a megrendelésben és annak visszaigazolásában
foglalt határidőnek megfelelően – felhasználási, tárolási lehetőség hiányában, illetve más, Eladó
érdekkörén kívül felmerülő okból – átvenni nem tudja, úgy azt tárolási díj ellenében elszállításig
Eladó raktározza, ugyanakkor a tárolás megkezdésekor tárolási nyilatkozat kiadásával egyidőben
jogosult az áru értékének kiszámlázására. Vevő köteles a számlák ellenértékét megfizetni. A tárolási
díj mértéke: a megrendelt áru árának 0,5 %-a naponta, de maximum 25 %-a. Eladó a tárolási díj
teljes összegét jogosult a Vevővel szemben érvényesíteni, Vevő felé fennálló tartozásaiba
beszámítani.
8. Árak és fizetési feltételek, beszámítás
8.1. Eladó jogosult az árlistában szereplő árait indoklás nélkül megváltoztatni és új árlistát közölni.
Eladó a változásról a Vevőt minimum 3 nappal a változás életbe lépése előtt tájékoztatja. A
bejelentés történhet elektronikus levélben vagy a gyártó weboldalain.
8.2. Az Eladó a teljesítést követően a jogszabályoknak megfelelő adattartalommal állítja ki és küldi
el a Vevő részére a számlát alapesetben a Vevő által megadott elektronikus címre, illetve külön
kérés esetén a postázási címre.
8.3. Vevő köteles a megrendelt termékek vételárát az Eladó által kiállított számla szerinti
esedékességgel megfizetni. Eladó egyebekben még egy folyamatban lévő üzleti kapcsolat keretében
is bármikor jogosult arra, hogy előzetes értesítést követően további teljes vagy részleges
szállításokat csak előre fizetés ellenében végezzen.
8.4. Vevő köteles az Eladó által egyedileg gyártandó, vagy raktáron nem lévő és Eladó által részére
megrendelt termékek ellenértékének 50%-át előre, az Eladó által kiállított számlában vagy
előlegszámlában szereplő esedékességgel megfizetni.
8.5. Ha a Vevő pénzügyi helyzete a szerződés megkötése után romlik, Eladó csak biztosíték
nyújtása ellenében köteles az elmaradt szállításokat és szolgáltatásokat teljesíteni. Ha a Vevő nem
képes ésszerű időn belül a kért biztosítékot nyújtani, Eladó jogosult elállni a szerződéstől.
8.6. A Vevőnek minden számlát ellenőriznie kell a helyesség és a teljesség szempontjából. A
számlával szembeni kifogásokat a fizetési határidőn belül, de maximum a kézhezvételtől számított
20 (húsz) napos jogvesztő határidőn belül írásban kell megtennie a Vevőnek.
WAM UN IT Color K..
info@wam-unitcolor.com |7300 Komló, Somostető 0347 hrsz.
adószám: HU13471150-2-02
8.7. A Vevőt csak akkor illeti meg a beszámítási jog, ha ellenkövetelései ugyanazon a szerződéses
jogviszonyon alapulnak, bíróság által jogerősen megállapítottak, vagy az Eladó által elismertek, nem
vitatottak.
8.8. A Vevő visszatartási jogot nem jogosult gyakorolni.
8.9. A Vevő köteles a kiszámlázott összeget az Eladónak a számlán feltüntetett bankszámlájára
átutalni a számlán szereplő fizetési határidőn belül. Késedelmes fizetés esetén a Vevő a Ptk. 6:155.
§ (1) bekezdésében meghatározott mértékű késedelmi kamatot köteles megfizetni az Eladó részére.
9. Hibabejelentés, csere, javítás, árú visszavétele
9.1. Eladóval szemben a termék hibája miatti igényt a Vevő nem jogosult érvényesíteni, ha a hibás
árut a Vevő vagy kivitelezője a hiba ellenére felhasználta.
9.2. Vevő köteles a termékek átvételét követően észlelt minőségi hibákat haladéktalanul, de
legkésőbb 3 munkanapon belül az Eladó részére részére írásban bejelenteni, a hiba körülményei
tekintetében részletes tájékoztatást adni és az Eladó részére lehetőséget biztosítani az eset
kivizsgálására. Amennyiben Vevő nem biztosítja az Eladó részére a hibás áru megtekintését,
bevizsgálását, úgy az Eladó a hibás teljesítés tényét nem fogadja el. Ha a Vevő elmulasztja a hibák
bejelentését, Eladó felelőssége a nem időben vagy nem megfelelően bejelentett hibáért a
jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően kizárt.
9.3. Ha a leszállított termék hibás, Eladó a hiba körülményeitől függően választhat, hogy a hiba
kijavításával vagy a hibás termék cseréjével teljesíti a szavatossági kötelezettségeit.
9.4. A Vevőnek a hibabejelentés során meg kell adnia Eladó számára a szavatossági
kötelezettségének teljesítéshez szükséges időt és lehetőséget különösen arra, hogy a kifogásolt árut
ellenőrzés céljából átvegye, vagy a felhasznált / beépített árut megvizsgálhassa. Csere esetén a
Vevőnek a még fel nem használt hibás terméket kérésre vissza kell küldenie az Eladó részére.
9.5. Eladó viseli az ellenőrzéshez és a szavatossági kötelezettsége teljesítéséhez szükséges
költségeket, különösen a szállítási, utazási, munka-, és anyagköltségeket, amennyiben a hibás
teljesítéssel kapcsolatos Vevői igények jogosnak bizonyulnak. Ellenkező esetben Eladó követelheti
a Vevőtől a Vevő által állított hibás teljesítés által indokolt eljárásának (tényállás feltárása, termék
bevizsgálása, szállítás, utazás, munka-és anyagköltség etc.) költségeit.
9.6. Ha az Eladó szavatossági kötelezettségének teljesítése meghiúsult, vagy a Vevő által a
szavatossági kötelezettség teljesítésére kitűzött ésszerű határidő eredménytelenül telt el, a Vevő
elállhat az adásvételi szerződéstől, vagy az Eladóval egyeztetve árleszállítást kérhet. Jelentéktelen
hiba esetén azonban nincs lehetőség elállásra.
9.7. Vevő köteles a termék minőségét felhasználása előtt minden esetben ellenőrizni. Eladó által
nyújtott információk és ajánlások semmilyen módon nem mentesítik a Vevőt és a kivitelezőt azon
kötelezettség alól, hogy meggyőződjön a termékeknek az adott rendeltetésszerű használatra való
alkalmasságáról és felhasználhatóságáról. Vevő köteles a felhasználást megelőzően a terméket kis
felületen kipróbálni az előírt rétegben, megvárva a teljes száradást, követve valamennyi használati
utasítást és előírást. Eladóval szemben sem kártérítés, sem egyéb jogcímen nem követelhetőek azok
a hibás teljesítés esetén előálló többlet-költségek, melyek abból adódtak, hogy Vevő a
terméket/termékeket nem ellenőrizte megfelelően a használat előtt.
9.8. Amennyiben Vevő az Eladó előzetes jóváhagyása nélkül eszközölne bármely módosítást a
terméken - ideértve különösen, de nem kizárólagosan annak más termékkel való vegyítését, újra
csomagolását, úra címkézését stb. - abban az esetben Eladó kizárja a felelősségét a termék esetleges
WAM UN IT Color K..
info@wam-unitcolor.com |7300 Komló, Somostető 0347 hrsz.
adószám: HU13471150-2-02